Az Isten kegyelméből az idei évben is megszervezésre kerülhetett Rafajnaújfaluban a Grain Game tábor. Külön öröm, hogy eljöttek, tanítottak és szolgáltak közöttünk Miklósváry Péter és csapata.
A gyerekek idén is szép számmal jöttek 25-35 közötti volt a részvétel a mindhárom nap alatt. Igyekeztünk olyan tanításokat választani, amelyek még nem voltak, amit még nem hallottak. Rengeteg játék és móka várt rájuk és ránk is. Szerettük volna az idei tábort a helyi imaház területén lebonyolítani, de sajnos ez nem jött össze a terület rendezetlensége miatt, így ismét a helyi iskolában tartottuk meg, bár az első nap esőt ígért így az imaház gyülekezeti termében voltunk. Az Úr kirendelte az idei évre is a tábor anyagi költségét, így tudtunk a gyerekeknek megfelelő ételt és italt is biztosítani.

A három nap alatt rengeteg tanítás hallatszott, szórtuk a magokat a gyerekek és fiatalok között, amely a tábor utolsó napján az egyik fiatalnál beérett. Úgy döntött, hogy nem akar tovább Jézus nélkül élni, szeretne megtérni, kérte a segítségünket. Imádkoztunk érte és beszélgettünk vele. Jó volt látni, hogy az Isten nem véletlenül helyezett minket Rafajnára. Ezek a gyerek nem először hallottak Jézusról, és amíg mi ott vagyunk, hisszük, hogy nem is utoljára.

Köszönjük a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány segítségét a sportszerekhez való hozzájutásban.

Kota István
ifjúsági munkatárs

0.00 avg. rating (0% score) - 0 votes
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..