Sajnos egyre több a rászoruló vidékünkön, bele sem merünk gondolni, sok családdal mi lenne a jószívű adakozók nélkül. A magyar kormány nagyon sokat segít, ennek ellenére sokszor ez sem elég. Az ez év januárjában megalapított Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány (KMEJA) azért jött létre, hogy ott segítsenek, ahol arra a legnagyobb szükség van- írja a Kárpáti Igaz Szó online.

A minap az alapítvány képviselői laptopot és hangosító eszközöket adományoztak a Beregszászi 10. Számú Óvodának. Az ajándékokat Háger Krisztián, az alapítvány igazgatója adta át Ripkovics Juditnak. Az igazgató kifejtette, nagy segítség ez számukra, hiszen eddig igen körülményesen tudták csak megoldani az óvodások zenei fejlesztéséhez elengedhetetlen zenehallgatást.

– Hála Istennek rengeteg adomány érkezik Kárpátaljára, ám azok nem minden esetben jutnak el a legkisebb közösségekhez. Éppen ezért alapítványunk célzottan keresi és segíti őket – mondta László Sándor, a KMEJA elnöke. – Magyarországról felajánlott gyermektápszereket hoztunk több alkalommal. Öt településen védőnőknek vagy kisebb gyülekezetek lelkipásztorainak adtuk át azokat, hogy eljuttassák az igazán rászoruló, kisgyermekes családokhoz. Szomorúan tapasztaljuk, hogy egyre több a nélkülöző, és olyan családok is támogatásra szorulnak már, akik eddig nem. A másik aggasztó dolog a népességfogyás. Az, hogy teljes családok hagyják itt Kárpátalját, és már nemcsak néhány hónapra, amíg gyűjtögetnek valamennyit, hanem végleg. Ezért arra törekszünk, hogy akik itt próbálnak boldogulni, segítséget kapjanak. Ezért szerveztünk nyáron több gyermek- és ifjúsági tábort is Beregszász-szerte, ahol összesen 70-80 gyerek pihenhetett. Az önkéntes munkatársak is kivették részüket a munkálatokból. Jelenleg a karácsonyi cipősdoboz akciót és téli ifjúsági, valamint fiatal felnőttek táborozását szervezzük.

– Van, aki segíti az alapítványukat?

– Ezek a programok nem pályázati pénzekből valósultak meg, mi inkább az önkéntességre helyezzük a hangsúlyt. Adunk abból, amink van, és nagyon örülünk annak, ha ebben mások is mellénk állnak. Már magyarországi cégvezetők, vállalkozók és más alapítványok is felajánlották az együttműködésüket, reméljük, ez a közeljövőben realizálódik majd.

Hegedűs Csilla

Forrás:
http://www.karpatinfo.net/cikk/tarsadalom/2558732-egyre-tobb-nelkulozo
http://kiszo.hhrf.org/?module=news&target=get&id=32288

0.00 avg. rating (0% score) - 0 votes
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..